Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az amerikai kongresszus költségvetési hivatala (CBO) megerősítette azt a korábbi, tavaly márciusi előrejelzését, hogy az államadósság a GDP 114 százalékára nőhet 2033-ra, és 166 százalékára 2054-re a tavalyi 99 százalékról.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Nőtt a félvezetők globális eladása az idei első negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor márciusban havi szinten csökkenést jegyeztek föl - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
Az amerikai költségvetés nyolc hónapon belül először zárt többlettel idén áprilisban - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Az Egyesült Államokban az elemzők által várt bővülés helyett 0,3 százalékkal csökkent az új lakások eladása februárban az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 662 ezer volt - derült ki az amerikai kereskedelmi minisztérium hétfőn közzétett adataiból.
Szerző: Ancsy
itt:
Informatika
Nőtt a PC-monitorok globális eladása a tavalyi utolsó negyedévben éves összevetésben, először jegyeztek fel bővülést az előző öt negyedév visszaesése után - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára fölkerült jelentésben.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Februárban két éve először emelkedett az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál kevésbé bővült a foglalkoztatottak száma februárban - áll az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett jelentésében.
Joe Biden amerikai elnök nem alkalmas az Amerikai Egyesült Államok további vezetésére - idézte Mike Gonzalezt, az amerikai Heritage Foundation vezető kutatóját az Alapjogokért Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Államokban több mint kéthavi csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 16-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Elemzők által vártnál jelentősebben nőttek az amerikai termelői árak januárban a decemberi csökkenés után, ami annak a jele, hogy a gazdaságra továbbra is inflációs nyomás nehezedik.
Az amerikai választók relatív többsége Joe Biden jelenlegi elnök helyett inkább az újbóli jelöltségre törekvő Donald Trump volt elnökre bízná a gazdasági ügyek kezelését a Financial Times és a Michigani Egyetem Stephen M. Ross Üzleti Karának (Michigan Ross) hétfőn bemutatott közös felmérése szerint.
